2011.04.09.-én 39 fő részvételével látogattuk meg, előre szervezett program keretében a LÁRKE (Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete) "Árny alatt" című interaktív kiállítását.
A helyszínen Bozsa Dénes, a kiállítás vezetője fogadta, lelkes kis csapatunkat.
A külső helyszínen tagjaink megismerhették a látássérültek életét könnyebbé tevő speciális eszközöket, amíg a kettévált csoport másik fele egy berendezett, ám de teljes sötétségbe burkolódzó "lakás"-ban tettek egy sétát, ahol is Szabolcs vezette végig a társaságot.
Szabolcs, egy 100%-os látássérült fiatalember, de vidám természetével, humoros beszédével, valamint nagyon szimpatikus viselkedésével szinte azonnal belopta magát mindenki szívébe.
A több mint két órás látogatásunk alakalmával nagyon sok hasznos, és eddig ismeretlen információra tettünk szert a látássérültek világa terén.
Mindent összevetve a kirándulás sikerét tekintve, a közeljövőben ismételten meg fogjuk szervezni ugyanezen látogatás második fordulóját, hogy akik most nem vehettek részt ők se maradjanak  ilyen irányú információszerzésből.

Fekete János
vezetőségi tag


Képek:  http://www.szena.hu/index.php?id=24