angol  


 
Ciklusshow
Módszertani bemutató

Időpont: 1. workshop sáv (2018.11.23. 9.30-tól)

A serdülő lányok önképét és életérzését nagymértékben meghatározza, milyennek tapasztalják meg és értékelik a testüket, milyen üzeneteket hallanak testükkel - és így saját magukkal kapcsolatban. Meggyőződésünk, hogy ez a komplex program – a Ciklus-show – (dramatizált egész napos foglalkozás, szülőkkel való munka és az Élő adás a testemből c. könyv, mint szakmai háttéranyag) egyedülálló, innovatív, és az eddigi tapasztalatok szerint nagyon sikeresnek bizonyuló megközelítés, mely segítséget nyújthat a megfelelő időben megkezdett családi életre neveléshez, és a nemi identitás és egészségtudatosság kialakítása szempontjából is komoly preventív erővel bír. A program jelmondata: „Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok.” A saját test értékességének megtapasztalása ugyanis alapvető fontosságú ahhoz, hogy az egészségünkkel, termékenységünkkel és szexualitásunkkal felelősen tudjunk bánni. Ez minden megelőzés, prevenció alapja.

Előadó: Déri Éva
Biológus, CSÉN tanácsadó
Szervezet: SZÉK Egyesület


Déri Éva 1992-ben végzett biológusként Szegeden. 26 éve él Kecskeméten férjével és időközben 4 főre bővült családjával.  24 éve foglalkozik családi életre neveléssel illetve felvilágosítással. Ennek a munkának jelenleg a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület ad teret.

 








A konferencián a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

REGISZTRÁCIÓ>>>

Vissza a Kincsestár Konferencia főoldalára >>>>